hirdetes

A magyar Forma-1 története- Így zajlott az első verseny a Hungaroringen 38 éve

GyJ

Idén 38 éve, 1986. augusztus 10-én rendezték meg az első Forma-1-es Magyar Nagydíjat a Hungaroring versenypályán, amely egyben a sportág történetében az első keleti blokk egyik országában tartott hétvége volt. Nézzük meg a Hungaroring, a magyar Forma-1 történetét – izgalmas dolgokra bukkantunk a kutatómunkánk során, nagyon érdekes sztorikat is hozunk!

magyar Forma-1 története és sikere

Az első Hungaroringi verseny feladta a leckét a versenyzőknek és a csapatoknak is

A Hungaroring Magyarország legjelentősebb autóverseny-pályája, Budapest és Gödöllő között, Mogyoród külterületén helyezkedik el. Az első magyar Forma-1-es futamot 206 000 néző kísérte figyelemmel a helyszínen, ami ekkor rekordnak számított. Az időmérő edzést még a legendás Ayrton Senna nyerte meg, így ő indulhatott a pole-pozícióból. A 76 körös izgalmas megmérettetést végül Nelson Piquet nyerte, Ayrton Senna és Nigel Mansell pedig a 2. és 3. helyet szerezték meg. A versenyzőket és technikákat egyaránt megviselte a hőség, a poros aszfalt, a nyomvonal kialakítása, így sorban álltak ki különböző problémákkal a pilóták, a 26 versenyzőből mindössze 10-en értek célba. 

Ekkor én még keveset értettem az egészből, de a szüleim - leginkább az Ayrton Sennáért rajongó Édesanyám - révén, akik mindig rajongtak a Forma-1-es versenyekért, hétről hétre beköltözött hozzánk a futam minden versenyzője, és minket, gyerekeket is magával ragadott az autóverseny hangulata.
hirdetes

A Forma-1-es Magyar Nagydíj, és a Hungaroring története

A történetet Bernie Ecclestone szavait idézve kezdem: "Magyarország már nagyon régóta a Forma-1-es család tagja, hiszen 1986-tól megszakítás nélkül része a világbajnoki sorozatnak. Nagy megelégedésemre szolgál, hogy kapcsolatunk az idők során ilyen tartóssá, örömtelivé fejlődött. Abban a kivételezett helyzetben voltam, hogy ennek a történelemnek a nagy részét közvetlen közelről élhettem át, és nagyon élénk emlékeim vannak arról, amikor 1986-ban végre sikerült elérni, hogy Magyarországra vigyük a Forma-1-et."

hirdetes

A magyar Forma-1-et történetének legendája

Egy kedves legenda szerint Bernie Ecclestone, a Nemzetközi Automobil Szövetség akkori elnöke egy eredménytelen moszkvai tárgyalásról éppen Londonba tartott magángépén barátjával, Rohonyi Tamással. Éppen hazánk felett repültek, amikor a Brazíliában élő magyar származású üzletember felvetette: " Ez az a hely, ahol versenyt kellene rendezned!", mire Ecclestone: "Miért, hol vagyunk most?", majd Rohonyi Tamás válaszolt: "Magyarország felett, és biztos vagyok abban, hogy tudnál alkalmas helyet találni a pályának." 
 

De vajon tényleg így történt? Kiderítettük mi van a legenda mögött! És mutatunk még nosztalgikus fotókat is a legendás versenyről, ha lapoztok! 

Forrás: Fotók: Fortepan/Urbán Tamás/1986.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc: Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. –... Tovább

Körös-Maros Nemzeti Park

Körös-Maros Nemzeti Park: Hazánk 10 Nemzeti Parkjának egyike. Az 1997-ben alapított... Tovább

Tovább a lexikonra
Retró