Él egy olyan hiedelem a magyar halottkultuszban, hogy a sírjel egy darabjának megszerzésével varázserő birtokába lehet jutni. Ez arra vezethető vissza, hogy az elhunytak különböző testrészei mágikus erővel rendelkeztek, ugyanis az elhunytat vélekedés szerint a sírjel helyettesíti. Mostani cikkemben elhoztam nektek néhány érdekességet a magyar népi halottkultuszban használatos sírjelekről, hiszen ezeknek a sokfélesége az, ami igazán „színessé” teszi a magyar falusi temetőket.
A falusi temetők képét mindenek előtt a sírjelek változatossága határozza meg. Ilyenek a keresztek, a fejfák, a lábfák, illetve a sírkövek, valamint egyéb kiegészítő jelek. Anyaguk tekintetében fából, kőből és vasból készült sírjeleket különböztetünk meg. Az alábbiakban elsősorban a fából készültekről lesz szó, hiszen a falusi temetőkben ezek a legelterjedtebbek.
A fából készült sírjelek hagyománya
A fa sírjelek elkészítői a nagy faragóhagyományú vidékeken maguk a parasztemberek, akiknek munkája is a fa megműveléséhez kapcsolódik. Ilyenek például a kerékgyártók, ácsok, faragómolnárok. Ezek a szakemberek ugyanazzal a mesterségbeli tudással, szemlélettel faragják a sírjeleket, mint az egyéb gazdasági, háztartási eszközöket. Ők nem művészspecialisták, számukra a fejfa egy a készítendő használati tárgyak sorában. Így tehát semmivel nem fordítanak nagyobb gondot alkalmi feladatuk elvégzésére, mint más munkájukra. A formaalakításban nem saját találékonyságukra, hanem a helyi hagyományokra támaszkodnak. Ha az elhunyt hozzátartozói nem szakemberhez fordulnak, akkor lehetőleg rokont kérnek fel a sírjel elkészítésére, aki nem utasíthatja vissza ezt a kérést, sőt, minden egyéb munkát félbehagyva kell megcsinálnia azt. Előfordul, hogy a korosodó emberek maguk választják ki felfájuk elkészítőjét, és majdani fáradtságuk árát előre ledolgozzák.
Fejfák
A legelterjedtebb fából készült sírjel a fejfa, így ezek mutatják a legváltozatosabb formai gazdagságot. Vannak fatönkös fejfák, oszlopos fejfák, kopjafák, táblás fejfák. A fatönkös fejfák esetén a sírjel megtartja a farönk eredeti formáját, az előlapot vízszintes tagolásokkal osztják fel, míg az oldalak és a hátlap tagolatlanok. Az előlap fő szerkezeti egységei a fej, melyet a szemöldök/bajusz választ el a törzstől, mely a farönk eredeti vastagságában végződik. A felirat és a síkdíszítmények az előlapon helyezkednek el. Ide tartoznak a csónakos fejfák, amelyek szintén finnugor eredetünkhöz vezethetők vissza.
Az oszlopos fejfák mind a négy oldala egyformán megfaragott, keresztmetszetük négyzet vagy kör alakú, de előbbi jellemzőbb. Ezek közül sokon emberi testre utaló arányokat ismerhetünk fel, ez jellemző a gombos fejfákra is.
A kopjafák karcsú, nyúlánk formájú sírjelek, és ez a típus sorakoztatja fel a legváltozatosabb módon a mértani díszítő elemek függőlegesen egymásra épülő sorát. Kifejezetten több nézetre készültek.
A kopjafákkal ellentétben a táblás fejfák kifejezetten egy nézetre készültek. Ennek készítése során a vastagabb deszka két oldalát szimmetrikusan, íves kontúrvonalakkal díszítve fűrészelték ki. Az így kialakított alak lehet kifejezetten emberi alakú, vagy egyszerűen oszlopszerű. Jellemzőek a vésett díszítmények.
Míg a fejfát az elhunyt fejénél helyezik el, addig a lábfát annak lábánál. A lábfa nem mindenhol jellemző, ha jelen van, akkor többnyire ezeken a rudakon szállítják a halottat sírjához.
