Keresztény sírjelek fából
A katolikusok, görög katolikusok jellemző sírjele a sírkereszt, a kereszt, a görögkeleti vallásúaké a csapottkereszt, ruszinkereszt, a protestánsoké zárt, oszlop vagy tábla formájú sírkő, síremlék, fejfa, kopjafa, gombfa, sírtábla, a zsidóságé pedig a sírkő és a sírtábla.
A keresztek a középkorban terjedtek el hazánkban és a hívő keresztények számára a temetőben Krisztus emberi halálára utaló jelkép. Figyelmeztet az élet keresztjének türelmes hordozására, illetve az örök élet reményét is kifejezi. Mindemellett a néphitben mágikus jel, amely bajelhárító, gonoszűző szereppel bír. Az ország legtöbb katolikus temetőjében találhatóak fakeresztek, amelyek legarchaikusabb típusa az egy fatörzsből kifaragott, zárt formájú kereszt. Annak függvényében, hogy mennyire gazdag faanyagban egy adott terület, állítanak bárdolt vagy gyalult gerendából összerótt, vagy lécekből összeállított keresztet. Bár az egyszerű fakereszt minden díszt nélkülöz, sokszor mégis nagy gondot fordítanak a merőleges szárak illeszkedésének kiemelésére. Ez történhet faragással, a keresztszárak metszéspontjuk felé történő megvastagításával vagy elkeskenyítésével, vagy kovácsoltvasból készült keresztszeggel. Ezek virágdísszé alakult típusát keresztszeg-rózsának nevezzük. A faragást illetően a legváltozatosabb díszítéseket a szárvégek lezárásai mutatják. Barokk hatásra utalnak a szív vagy fordított szív alakú kereszttalpak, melyeknek gyakori motívumai a térdelő angyalok. Ezek a táblák egyúttal a feliratok hordozói. Az alapforma jellegzetes változata továbbá a nyereges, tetejes, kalapos sírkereszt, valamint a kávás, zsindelyes kereszt. Utóbbiak gyakran embermagasságon túlnyúlnak, így monumentális hatást keltenek. Erdélyben jellemző, hogy a kereszt két vízszintes szárára csengettyűket akasztanak, mivela néphit szerint a szélben megszólaló csengő elűzi a veszélyes, ártó szellemeket. Ezt nem csak a temetőbéli, hanem az útkereszteződésekben lévő keresztekre is igaz.
Egyéb sírjelek
További sírjelek a sírkőtáblák és az obeliszkek. A sírkőtáblákhoz eredetüktől fogva lapos köveket használtak, ezeket vagy a földbe ásták, vagy kő alapon nyugodtak. Faragott változatuk formáját a szöveget hordozó előlap határozza meg, melynek két oldala illetve teteje igencsak változatos díszítésű lehet. Az obeliszkek leginkább a kisnemesek sírjain jellemzők.
A sírjelek sajátos csoportját alkotják a szív alakú sírjelek.
Szimbólumok a sírjeleken
A faragványok, vésetek jellegzetes motívumai a gyász jelképeként a szomorúfüzek, a bűnbeesés jelképeként az ádámkoponya, a három Mária ábrázolások, Krisztus a kereszten mellette a latorokkal. A fiatalon meghaltak jellegzetes sírjelképe a tulipán, a liliom.
A kiegészítő sírjelek közzé tartoznak többek között a sír négy sarkába ültetetett fenyők, melyek „alapesetben” nászajándékok voltak, melyek termékenységet hivatottak hozni az ifjú pár házához. Ezeket értelem szerűen akkor ültették a sírhoz, ha az illető élete virágán, időben esküvője környékén hunyt el.
A hagyományos temetőkben a mesterséges formák harmóniában álltak a természettel, a halottak tisztelete az élők tisztessége volt. Azonban az újabb temetőkben a kézi faragásokat kiszorítják a gépek által kimunkált sírjelek, a paraszti kultúra pedig megrendülésben van. Az átalakuló falvak lakosai már nem feltétlen ragaszkodnak régi hagyományaikhoz.
Források:
Kunt Ernő: Temetők népművészete, Corvina kiadó, Kossuth Nyomda, 1983.
Simon Flóra Veronika: Halottkultusz és temetőkultúra, 2020.
A képek forrása:
Fortepan
