A szocialista Magyarország reklámjai
A második világháború után a háborús károk és az ország helyreállítása nem kimondottan kedvezett a reklámiparnak. A szocialista gazdaság egy hiánygazdaság volt, ahol a régi tulajdonosoknak már nem volt kerete a reklámozásra, az újaknak pedig még nem. Az államosítást követő reklámtevékenység elsősorban a tájékoztatást szolgálta, kiérdemelve ezzel, hogy a pestiek csak így emlegették a rendszerváltásig: „Cipőt a cipőboltból”. Reklámokkal ekkoriban elsősorban a rádióban, plakátokon, mozielőadások előtt, gyufacímkéken, postabélyegeken és érméken lehetett találkozni.
Grafikus reklámok
1972 előtt csak grafikus reklámokkal lehetett találkozni itthon, fényképes hirdetésekkel nem. 1974-ben Tóth József Tehéntúró reklámja, mely fénykép formájában készült el, meghozta a változást ezen a téren.
Reklámfilmek
Talán a leghíresebb magyar (ma már retro) reklámfilmeket Sas István készítette a Kádár-korszakban, ezeket keletkezésük szerint csoportosították. A csoportosítás végén négy korszakba sorolták a filmeket és ezáltal a reklámok alakulását is. Az első az őskor 1972-76 között, utána jön a reklám őskor 1976-80, majd a reklám felfedezésének kora 1980-84 között, végül pedig a reklám lefelé a lejtőn nevet kapó utolsó korszak, 1984-88-ig.
A reklám célja
Hogy mi a reklám célja, azt kétféle nézőpontból is lehet nézni, legalábbis kétféle nézet létezik ennek megállapítására. Az egyik az elfogult nézet, ez azt mondja ki, hogy a reklám célja a tájékoztatás, a figyelemfelkeltés, az informálás, ezzel is segítve a vásárlókat, akik a termékek ilyen széles kínálatában maguktól nem biztos, hogy tudják, melyik termékre van valójában szükségük. A másik, az ellenséges nézet ezzel szemben azt mondja ki, hogy a reklám célja a vásárló meggyőzése, akár becsapása annak érdekében, hogy minél magasabb legyen az eladások száma. Gyakran látszólagos különbséget teremt a hasonló termékekhez képest, emiatt különbözőbbnek mutatja, mint a többit.
