hirdetes

Összeállítás a legjelentősebb, legérdekesebb magyar találmányokról, feltalálókról

Sz.F.
Frissítve: 2024.03.19
Frissítette: ZH
Ezeket a dolgokat felejtette el megköszönni nekünk a világ!

1943 - GOLYÓSTOLL 

Bíró László (1899-1985) magyar születésű argentin újságíró. 1943. június 10-én Argentínában szabadalmazták golyóstollát, amelyet először Eterpen néven hoztak forgalomba, a franciák pedig BIC (Biró Crayon) néven árusították.

1945 - SZÁMÍTÓGÉP 

Neumann János (1903-1957) magyar születésű amerikai matematikus First Draft of a Report on the Edvac című, 1945-ben megjelent művében írta le azokat az alapelveket, amelyeket azóta a tudományos világ Neumann-elvek-ként tart számon. Felismerte, hogy a számítógépben nemcsak az adatokat, hanem a műveleti utasításokat, vagyis programokat is lehet tárolni. Az EDVAC 1949-ben készült el, az első Neumann-elvű számítógépet (EDSAC) Angliában építették meg.

1946 - HOLDRADAR 

Bay Zoltán (1900-1992) magyar születésű amerikai fizikus, akadémikus a II. világháború után 1946. február 6-án világraszóló jelentőségű eredményt ért a Holdról visszavert radarjelek észlelésével, amelyet mai napig használatos jelismétlési és jelösszegzési ötletének megvalósítása tett lehetővé.

hirdetes

1948 - HOLOGRÁFIA 

Gábor Dénes (1900-1979) Nobel-díjas magyar születésű angol elektromérnök 1948-ban felfedezte a holográfiát, azaz a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárást, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre.

1952 - HIDROGÉNBOMBA 

Teller Ede (1908-2003) magyar születésű amerikai fizikus, a hidrogénbomba atyja. 1952. november 1-jén sikerrel próbálták ki az első kísérleti hidrogénbombát, amelynek előállításában kiemelkedő szerepe volt. Elsősorban a magfizika, a termonukleáris folyamatok elméletében elért kutatási eredményei jelentősek.

1964 - BASIC NYELV 

Kemény János (1926-1992) magyar születésű amerikai matematikus, a BASIC programnyelv egyik szülőatyja. 1964-ben kollégájával, Thomas Kurtzzal kidolgozott egy, a számítógépek időosztásos működését lehetővé tevő rendszert, majd a BASIC néven ismert számítógépes programnyelvet, amellyel lehetővé vált, hogy az addig csak kutatóknak hozzáférhető misztikus számítógépen diákok is dolgozhassanak.

hirdetes

1974 - MICROFLOPI 

Jánosi Marcell (1931-2011) gépészmérnök, konstruktőr a Budapesti Rádiótechnikai Gyárban (BRG) kifejlesztette az MCD típusú hajlékonylemezt. A floppy disk vagy floppy adattároló eszköz, ami egy mágnesezhető felületű vékony, hajlékony lemezből és egy azt védő négyszögletes, keményebb műanyag tokból áll. (A szabadalmi idő lejártakor Jánosi nem hosszabbította meg azt, ezért bárki felhasználhatta találmányát.)

Forrás: Wikipédia/MTI

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Pumi

Pumi: a 9 tradícionális magyar kutyafajta egyike. A pumi ma már a puli mellett az egyik... Tovább

Csárdás

Csárdás: A csárdás egy hagyományos magyar néptánc fajta. Az elnevezés csárda szóból ered,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság