A magyar irodalom egyik legismertebb, legjelentősebb alakja

Arany jelentősebb költeményei

A magyar irodalom legkiemelkedőbb epikus költője és az egyik legnagyobb magyar népi költőfejedelem. Majdnem fél évszázados költői munkássága során folyamatosan, de mennyiségileg és minőségileg egyenetlen eloszlásban születtek költeményei, ám mégis tökéletes irodalmi művek sokaságát alkotta meg. Jelentős vers minden költői szakaszában található. Pályakezdésének ideje az 1845–1849 közötti időszak. A következő a szabadságharc utáni költészete (1849–1866), azután a hazáját és a családját ért csapások miatt hosszú ideig tényleg hallgati ember lett, és a „szünetelt korszak” követett, amikor egyáltalán nem írt verseket. Pályafutása végén azonban rövid időre megint visszatért költőként, és ekkor született sorrendben a harmadik költői korszaka, az Őszikék (1877–1880), amikor viszonylag rövid idő alatt nagyon sokat alkotott. Remekbe szabott balladái miatt kortársai „a ballada Shakespeare-jeként” tisztelték, és a magyar írók közül kiemelkedett páratlan szókincsével is, hiszen vitathatatlanul ő rendelkezett a leggazdagabb magyar szókinccsel.

Hogy mennyire gazdag volt ez? Összehasonlították az irodalmi műveiben használt egyedi szavakat Vörösmarty Mihály, József Attila, Petőfi Sándor, Babits Mihály és Ady Endre hasonló műveiben előfordulókkal. Arany igen jelentős, 60 ezer körülit, a második Vörösmarty 44 ezer körülit, míg a közülük sereghajtó Petőfi 20 ezer körüli egyedi szót használt. Ilyen ma már ritkán használt köznyelvi szavak például a műveiben előforduló olyan állatnevek, mint a toportyán (aranysakál, Toldi – Negyedik ének) és a pitypalaty (fürj, Télben című vers).

Elbeszélő költeményei

Arany elbeszélő költemények, más néven verses vagy költői elbeszélések, illetve az ő idejében használatos elnevezéssel költői beszélyek formájában írta meg már az első komolyabb irodalmi alkotását is. Ez volt Az elveszett alkotmány. Ezzel a Kisfaludy Társaság pályázatát elnyerte, de Vörösmarty Mihály még fenntartással fogadta Arany János bemutatkozását. A későbbi irodalmi szempontból sokkal jelentősebb költeményei azonban már meghozták a költői hírnevet és az általános elismerést.

A legjelentősebb – és mind közül kiemelkedik terjedelmében is – elbeszélő költeménye a Toldi-trilógia, mely a Toldi (1847), a Toldi estéje (1854) és a Toldi szerelme (1879) részekből áll össze. A művekben szereplő Toldi Miklóst sokáig kitalált személynek gondolták. Bebizonyosodott azonban, hogy Arany által a magyar hősök közé emelt, valóban kivételes fizikai adottságú bihari birtokos nemes valós személy volt. A trilógia nagy része történeti tényekkel is alátámasztható, azonban vélhetően vannak kitalált részek is benne, ilyen lehet például a testvérével kialakult konfliktusa, harca a farkasokkal vagy a cseh vitézzel vívott sajátos párbaja.

Ez a trilógia azonban nemcsak Toldi nevét emelte magasba, hanem a szerzőét is halhatatlanná tette. Érdekesség, hogy a trilógia három része három különböző időpontban – teljesen más történelmi korszakokban – született, és nem a történések időrendjében készült el. Hasonló nagyszabású munka lehetett volna a hun eredettörténetből vett Csaba-trilógia de ennek csak az első része, a Buda halála készült el teljesen.

Jelentősebb elbeszélő költeményeinek rövid bemutatása:

• Toldi (1847): A Kisfaludy Társaság pályázatára készített, műfaját tekintve elbeszélő költemény, melyet vélhetően az előző pályázaton díjnyertes Az elveszett alkotmányt ért Vörösmarty bírálat is inspirált. A történet ihletét vélhetően Ilosvai Selymes Péter Az híres nevezetes Tholdi Miklos-nak cselekedeteiről és bajnokságáról való história című krónikája adta. A kiírt pályázaton a mű nemcsak a díjat nyerte meg, hanem példátlan módon a kitűzött tizenöt aranyat kivételesen húszra emelték. Arany ezzel az alkotásával ünnepelt költővé vált, és jeles írók figyelme fordult felé. A tizenkét énekből álló költemény költői képekben gazdag, melyek közül az egyik legszebb az álom-allegória: „Majd az édes álom pillangó képében / Elvetődött arra tarka köntösében...”
hirdetes
• Toldi estéje (1854): A Toldi váratlanul nagy sikere ösztönözte az újabb mű megírására. Levelében értesítette barátját, Petőfi Sándort, hogy „Egy Toldit akarok még írni, Toldi Estéjét…” A kéziratot 1848. április 1-jén elküldte Petőfi Sándornak, de a forradalmi események miatt csak 1854 tavaszán jelent meg. A mű az irodalmivá emelt népnyelven íródott. Fogadtatása a késedelem ellenére lelkes volt. Eötvös József rögtön a megjelenés után Aranynak küldött levelében így írt: „Ha valaha művet láttam, mely minden követeléseimnek megfelelt: Toldi Estéje az…” Gyulai Pál, az egyébként rettenthetetlen kritikus nem kevesebbet állított, minthogy: „Arany Jánosé az első hely a magyar költészetben.”
• Buda halála (1863): Arany a kiegyezés előtti években írta Pesten. A mű a tervezett hun-trilógia egyedül befejezett része, melynek műfaját nem lehet egyértelműen meghatározni. A történetben Buda király megosztja hatalmát öccsével, Etelével. Ez a lemondás vezet aztán a király későbbi halálához. A tragikum kifejezése, a metaforákban gazdag fordulatok, nagy művészi hatású és korszerű alkotássá tette a költeményt.
• A nagyidai cigányok (1851): A vers az 1848–49-es szabadságharc egyfajta ironikus értékelése, műfaja szatirikus eposz. A magyar nemesség azon liberális álláspontjával értett egyet, amely hitt a lassú, de szerves fejlődésben. Kossuth Lajos nézeteit nem fogadta el maradéktalanul, és álmodozónak gondolta. Ironikus szatírájának és világképének változásában Kemény Zsigmond Forradalom után című 1850-ben írt röpiratának volt nagy szerepe. A versben a groteszk hangvételt nagy nyelvi igénnyel szedte versbe, például ilyen, akár már komikusnak ható fordulatokkal: „Ló, három, szilajok, valamint a csiga, … Dicsőségünk nem fér papirosomra, Nohát nem is bántom. … Lenyakazva egymást, szépen megbékéltek. …Köröskörnyül immár meg van rakva sebbel, Mint az ángol ember kaputrokja zsebbel;” Reviczky Gyula szerint ez volt Arany legtöbbet vitatott és legzseniálisabb műve is egyben.
• A Bolond Istók első éneke 1850-ben, míg a második 1878-ban készült el. A műfaja elbeszélő költemény, a cselekmény pedig Arany vándorszínészi élményein alapult. A vers a szerencsétlen sorsú alsó néposztályok életét mutatja be.
• Toldi szerelme (1879): Élete vége felé a költő nagy vállalkozásai közül befejezett mű. Jóval terjedelmesebb és meséjében is bonyodalmasabb, mint bármelyik másik Arany-költemény. Nagy sikert aratott alkotás, első kiadása két hónap alatt elfogyott. A Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság is a jutalmával tüntette ki.

Lírai költeményei

Arany pályája több korszakra is felosztható, azonban lírai költészetének darabjai minden egyes alkotói szakaszában megtalálhatóak. A majdnem fél évszázados költői tevékenységében ezek mennyiségileg és minőségileg is egyenetlen eloszlásúak. Jelentős és kiemelkedő korszak a nagykőrösi időszak. Az 1860-as években a lírai költészet a Bach-korszak bukásával talaját vesztette, és Pestre költözésétől ez nála is megfigyelhető, hiszen költészete másként bontakozik ki. Az 1861–1877 közötti időszakban átélt élmények lírai megörökítése ugyan elmaradt, de egyfajta kárpótlásként lírai szövegek azért előfordulnak az Őszikék versciklusában.

A szabadságharc utáni időkben a vallás szerepe a természettudományok fejlődésével a korábbiakhoz képest bizonyos mértékben visszaszorult. A túlvilágba vetett hit és a földöntúli élet léte megkérdőjeleződött, és így megrázó élménnyé vált a halál véglegessége. Arany átérezte korának nagy világnézeti válságát és lélektani hatását, és költészetére az is hatott, hogy az európai szabadságküzdelmek mind sorra elbuktak. A magyar szabadságharc elvesztése miatt érzett kiábrándultság és az elvesztett remény lírai költészetére is jelentős hatást gyakorolt.

Korai darabjai között két igazán kiemelkedő vers van: A rab gólya (1847) és a Nemzetőrdal (1848).

• A rab gólya (1847): Az 1847-ben írt népies költeménye a lírai kisepika szép példája. A versben szerepló rab madár egy fehér gólya. A madarak általában a szabadságot jelképezik, de itt a törött szárnyú gólya vélhetően a költő lelkiállapotát jeleníti meg. Ő ez időben Szalontán élt egyfajta vidéki elszigeteltségben, és valószínűleg ennek az érzésnek ad hangot a költemény.
• Nemzetőrdal (1848): A forradalmi lelkesedés és a népies dalköltészet egyesülése, mely a katonatoborzók hangulatát idézi meg. Első sorában mindjárt előtör a nemzeti büszkeség is: „Ne félj, babám, nem megyek világra: / Nemzetemnek vagyok katonája.” Ez a költemény megzenésítését követően népdallá is vált.

A későbbi és az ötvenes évek első felének lírája javarészt Nagykőröshöz köthető. A Letészem a lantot (1850) ugyan még a költözés előttire datálható, de ezeket a költeményeit a szabadságharc bukása érlelte lírikussá. E korszak (1849–1866) jelentősebb versei az alábbiak:

• Letészem a lantot (1850): A mű fél évvel a szabadságharc leverése után íródott. A műfaja elégia, és már a címe is beszédes, hiszen a költő tart a megtorlástól, és arra készül, hogy felhagy az írással. Két létállapotot állít szembe, egy értékben gazdag múltat és egy értékszegény világot, a jelent. A versszakok végén refrénként tér vissza a fájdalom: „Hová lettél, hová levél, Ó lelkem ifjúsága?”
• Családi kör (1851): Arany lirizált kisepikájának egyik legismertebb és méltán népszerű verse. A benne lévő bensőséges idill teljesen más, mint az ötvenes évek más ilyen jellegű lírai költeményeié. Olyan képi ábrázolást alkotott meg, amely a nép egyszerű fiának is eligazodást ad a nehéz időkre, és buzdít is egyben. Apaközpontú világával a Toldit idézi meg, és egyfajta hangulatos életképben ünnepi megvilágítást kap a család mindennapos együttléte, ahova a vendégként fogadott „béna harcfi” képében betör a történelmi valóság is.
• Kertben (1851): Pesszimista életszemléletű irásainak egyikke. A mű szavait idézve: „Közönyös a világ… az élet – Egy összezsúfolt táncterem, … Nagy részvétel, ha némelyikünk – Az ismerőst … megismeri.” A költeményben feltör a szabadságharc leverése miatt érzett elkeseredés, amelyet a költő iróniával fejez ki. A fegyverletétel után ugyan fejlődésnek indult a tőkés rendszer, de az elsősorban nem magyar érdekeket szolgált. A polgárosodástól a magyarság többsége csak hátrányokat szenvedett. Az Alexander Bach nevével fémjelzett korszak tönkretette a személyes kapcsolatokat, úrrá lett sokakon az elidegenedés, hiszen ez a rendszer egyfajta gépnek tekintette az embereket. Ez a vers ennek a fásultságnak egyfajta bemutatása.
• Visszatekintés (1852): A versben megjelenik az illúziók köddé válása, a céltalanság, a kiüresedés, az idill elérhetetlen messzesége, és az is, hogy már a halál sem megoldás. Stílusában kevert hangnemű, egyszerre elégikus és ironikus, a puritán életvitelt kudarcként ábrázolja. A mű befejezésében a költő a „Hit – Remény – Szeretet” hármasságnak a biedermeier almanach-költészet bibliai hagyományához nyúl vissza.
• A lejtőn (1852–57): Ez a költeménye is elégikus hangnemben íródott dalszerű vers. Két olyan irodalmi műre utalnak első és utolsó sorai, amelyek fontos szerepet töltöttek be a szerző élményvilágában. A vers kezdete Edgar Allan Poe A holló című híres költeményét idézi fel. A záró rész azokra a sorokra emlékeztet, amelyek a Hamletben Ophelia halálának körülményeit mutatják meg.

Forrás: Wikipédia