Játékok, amik semmibe sem kerültek, de felnőttként a legértékesebb emlékeinkké válltak
Itt általában olyan játékokkal játszottunk, amiket saját kezűleg, magunk készítettünk el együtt. Ezek a játékok semmibe sem kerültek, és általában minden hozzávalóját könnyen be tudtuk szerezni. A mai gyerekek többsége talán már nem is örül, ha egy saját kezűleg készített játékkal lepi meg a szülő, inkább vágynak a drága játékokra. Persze ebben is vannak még kivételek, én igyekszem a gyermekeimnek ezeket az értékeket is átadni, és majdan az unokáimnak is szeretném. Remélem, még sokan követik majd a példámat. Na de térjünk vissza a saját kezűleg készített játékainkhoz. Már a játék elkészítése is a játszás folyamatának izgalmas részét képezte. Esős időben sem szerettünk nagyon bent maradni, inkább kiültünk a verandára, és malmoztunk. A malomhoz a táblát mi rajzoltuk meg egy papírlapra, aztán színes babszemeket, vagy kukoricaszemeket vettünk elő, és kezdődhetett is a játék. Nagymama természetesen mindig gondoskodott arról, hogy feldobja a hangulatunkat frissen sült, illatos, forró buktával, vagy palacsintával. Azok a régi szép idők!
Imádtuk ezeket a magunk által kreált játékokat, és sarasnak lenni is
A másik kedvenc játékunk az amőba volt, amit általában egy kiadós nyári zápor után, a földbe bottal megrajzolt táblán játszottunk, komoly verseny volt abból, ki tudja hamarabb legyőzni az ellenfelet. Mindig külön szurkolótábora volt az X-es és O-ás csapatnak, mivel legalább 6-an, 8-an is összegyűltünk. A vesztesnek pedig a közeli, az eső után vízzel telt árkot kellett átugrania anélkül, hogy beleesne. Persze az árkot végül nemcsak a vesztes ugrotta át, hanem mindannyian, sőt sokszor direkt bele is ugrottunk. Az amőbát egyébként sokféleképpen játszottuk, papírlapra rajzolt táblával is, és a meccs végére általában a papír is elfogyott. Ha már a társasjátékoknál, és esős napoknál tartunk, egész délutánokat el tudtunk tölteni egy-egy "gazdálkodj okosan", vagy "ki nevet a végén" játékot játszva. Igaz, valahogy sosem sikerült megtanulni okosan gazdálkodni, de cserébe rengeteg mókás, és vidám közös pillanatot éltünk át együtt, néha egy kis civakodással megfűszerezve. Ugyanis kemény csaták, és versenyek folytak azért, hogy mind a 4 bábút elsőként célba tudjuk juttatni. Ezek a játékok, úgy gondolom, sosem mennek ki a divatból, a kisfiam is szeretettel ismerkedik velük. Jó érzés látni, hogy a gyermekem is nagy kedvvel játszik azokkal az játékokkal, amik egykor az én kedvenceim is voltak.
Gyerekkorunkban az eső sem jelentett akadályt
Egy-egy kiadós eső után pedig hatalmas sártortákat építettünk az árokban megázott földből, és pocsolyákban ugráltunk. Ahogy a nap sugarai újra előbújtak, azonnal rohantunk is ki a szabadba, és nekiláttunk a csúzli készítésének. Elindultunk, hogy beszerezzünk hozzá egy 10-20 cm hosszú, nem túl vastag, de elég merev "Y" alakú ágacskát, amelyet általában a közeli kis erdős terület fái közötti keresgélés után meg is találtunk. Aztán jött az összeszerelés, vagyis az ág felső végeire rögzítettünk egy rugalmas zsinórt, vagy nagymama konyhájából észrevétlenül elcsent befőttes gumit, amit egy lövedéktartó rész fogott össze. Ez után következhetett az ellövésre alkalmas kavicsok keresgélése, ami önmagában is jó móka volt. Mindig nagyon figyeltünk arra, hogy soha ne célozzuk meg vele egymást, másokat, vagy egy állatot, csak tárgyakat. Nagyon szerettünk Nagyi konyhájából, vagy Papó fészeréből szerzett konzerves dobozokból épített tornyokat eltalálni vele, úgy, hogy a kavicsot a lövedéktartóba téve hátrahúztuk a cél felé irányítottuk, majd ellőttük. Versenyeztünk, kinek dől le hamarabb az egész építmény. Az ilyen csúzliversenyek során azonban sajnos előfordultak kisebb sérülések, ha valaki lábát, vagy kezét találta el a kavics, erre nagyon oda kell figyelni, és csak óvatosan szabad játszani vele.
A legegyszerűbb játékok közé tartozott a biciklikerék és a fakerék is, amit egy bottal hajtottunk. Egy kiszolgált kerékről lefejtették a gumit, az abroncs menetébe pedig egy pálcát, botot illesztettünk, vagy egy fakerékhez, és indulhatott a kerékhajtás, versenyeztünk, ki tudja tovább hajtani a kereket. Volt, hogy az egész utcán végighajtottuk. További élményleírásokért lapozz még egyet!
Forrás: Kép: Fortepan: Lencse Zoltán
