Három évvel később, a Marshall-szigetek aláírt három megegyezést az Egyesült Államokkal, amelyek különféle kiváltságokat biztosítottak az ország népének (habár nem teljes jogú állampolgárságot). A megállapodás továbbá a helyi kormány vállára helyezte át a nukleáris dóm felszámolásának terhét. Ma az USA váltig állítja, hogy minden ráháruló kötelességét teljesítette, és hogy a kupola – annak minden tartalmával együtt – a Marshall-szigeteki kormányé felelőssége.
A Marshall-szigetek lakossága azonban azt állítja, hogy egy ország 53 ezres lakossággal és 190 millió dolláros GPD-vel (aminek a nagy része az USA segélyprogramjaiból származik) képtelen megbirkózni egy ekkora feladattal. „Egyértelmű, hogy a helyi kormány sem a szükséges szaktudással, sem pedig a szükséges anyagi háttérrel nem rendelkezik a probléma megoldásához” – mondta Riyad Mucadam, a Marshall-szigetek elnökének éghajlati tanácsadója. A Runit-szigetnek a mai napig nincsenek emberi lakosai, de meglepő rendszerességgel keresik fel a környező szigetek lakosai a bőséges halászterületek, vagy egy-egy kóbor fémdarab után kutatva.
A szigetet megközelítők csak akkor láthatják a betondómot, ha nagyon odafigyelnek rá, ugyanis a környező fák a szerkezet nagy részét eltakarják. Ha az óriási halálkupola nem lenne elég, évtizedekkel később is megannyi elhagyatott bunker és kábel őrzi az amerikaiak munkásságának emlékét a szigeten, de megdöbbentő módon sehol egy tábla, ami az elképesztő veszélyre figyelmeztetné az ide tévedőket.
Enewetak szenátora, Jack Ading, aki 965 kilométerre él valódi otthonától nem érzi, hogy a korallzátony biztonságos lenne. Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok azt állította, hogy a terület újra élhető, a Rongelap és Bikini zátonyokba való visszatelepítési munkálatokat meg kellett szakítani a 70-es években, mert kiderült, hogy a környék még mindig fertőzött. „Csak zárják le” mondta Ading, aki fegyveres őröket állomásoztatna a területen, vagy legalább felhúzatna egy kerítést.
„Ha [az USA kormánya] képes több milliárd dollárt elkölteni az olyan háborúkra, mint az iraki, akkor biztos vagyok benne, hogy van 10 ezer dollárjuk egy kerítésre. Egy kis szigetről van szó. Véglegesítsék, hogy többé senki se látogathassa meg a Runit dómot és annak környékét.”
A helyiek tudják, hogy a szigeten „mérgek” vannak – az ő nyelvükben ugyanis nincs megfelelő kifejezés az efféle fertőzésre – de azt mondják, hogy a Runit-sziget a kevés közeli jövedelemforrás egyike a korallzátony szegénységben élő lakosai számára.
