A helyiek közül sokan attól félnek, hogy a dóm egy nap beszakad, és a radioaktív hulladék tovább terjed majd. Ahogy a katasztrofális események egyre gyakoribbá válnak, több tanulmány is felhívta az emberek figyelmét arra, hogy a tájfunok súlyosan megrongálhatják a betondóm paneljeit, vagy eláraszthatják a szigetet. A Lawrence Livermore National Laboratory 2013-ban az USA Energiaügyi Minisztériuma felhívására összeállított egy jelentést, amelyből kiderült, hogy a radioaktív anyagok már akkor szivárogtak a kupola alól, azonban kevés hangsúly került a környezeti hatásokra vagy egészségügyi veszélyekre.
„A kupola alatti hulladék korlátozva van. Nem igazán kell aggódni azért, hogy a Runit-dóm veszélyeztetné a helyieket” – mondta Terry Hamilton, a Marshall-szigetekre kirendelt kutatóprogram igazgatója. Hamilton szerint a betonban keletkezett repedések csupán a hosszútávú száradás és összehúzódás eredményei, de hozzátette azt is, hogy az Energiaügyi Minisztérium már tervezi a külsőleges karbantartást, hogy visszanyerjék a nyilvánosság bizalmát.
Az Energiaügyi minisztérium szerint az Enewetak alkalmas az emberi lakhatásra, és állításuk szerint megfigyelés alatt tartják a helyi lakosokat, a talajvizet, a takarmánynövényeket, és a tengeri élővilágot a radioaktivitás jelei után kutatva. Külön vizsgálják azokat is, akikkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy fémhulladék után kutattak.
Habár Enewetakról nem lehet halat vagy szárított kókuszhúst exportálni, Hamilton azt állítja, hogy a termények megfelelnének a nemzetközi biztonsági előírásoknak. A helyiek azonban panaszkodnak, hogy az alapvető információkat – például saját plutónium-vizsgálataik eredményei – a szervek visszatartanak tőlük. Független tudósok szerint a Runit-szigetek fémhulladékai után kutató kincsvadászok komoly veszélyben vannak.
