Mikroműanyag: a láthatatlan gyilkos
A tengerbiológus Richard Thompson, a Plymouth-i Egyetem kutatója 1993-ban a doktoriján dolgozott. Amikor egy csoporttal önkéntes szemétszedésre indultak, Thompson nem a legnagyobb darabokat gyűjtötte össze, inkább az aprókat, amiket mindenki más hátrahagyott. Néha meggyűlt vele a baja, hogy azonosítsa, valóban műanyagot szedett-e össze. Nem volt könnyű megállapítani. Ennyi szemét nem lehet – gondolta. De gyanút fogott, és vegyészek segítségét kérte, hogy azonosítsák a begyűjtött hulladékot.
Thompson bő egy évtizeddel később, 2004-ben publikálta a tanulmányát, amiben először szerepelt a mikroműanyag (microplastic) szó – úgy tűnik, meglett a magyarázat arra, hogy hova is kerül a lebomló szemét. Lebomlót mondtunk, de ez nem a megfelelő kifejezés, mert a műanyag nem lebomlik, hanem apró, szabad szemmel alig látható darabkára hullik szét.
A folyamatot a napsütés és a víz is gyorsítja, de nemcsak ezek végzik a piszkos munkát. Thompson és munkatársai feltételezik, hogy egy parányi, alig kétcentis bolharákféle, az Orchestia gammarellus – ami főleg az európai part menti vizekben, illetve Norvégia és Izland környékén él – előszeretettel zabálja a műanyagot. De nem emészti meg, hanem mikroszkopikus darabokra szabdalja azt. Egy rákocska egy műanyag szatyrot 1,75 millió darabra tud felhasogatni, ami aztán elkeveredik a tengervízzel, és onnan minden tengeri élőlény szervezetébe bekerül. Amikor Thompson és kollégái Plymouth közelében halászni indultak, összesen 504 halat fogtak – ezek tíz különböző fajhoz tartoztak. Minden tizedik hal gyomrában találtak mikroműanyagot.
Nincs rá bizonyíték, hogy a mikroműanyag a tengeri élőlények gyomrából a húsukba kerülne – ebben maga Thompson is kételkedik –, így nem valószínű, hogy a halhússal együtt mikroműanyagot is megennénk. De nem is ezzel van a probléma. A műanyaggyártásban használnak olyan vegyszereket, amik az alapanyag fizikai tulajdonságait módosítják (például azért, hogy könnyen összegyűrhetővé tegyék a nejlonzacskókat), és ezek az adalékanyagok igenis felszívódhatnak az állatok húsába. Köztudott, hogy egyes gyártók igen nagy koncentrációban használnak ilyen vegyszereket.
Azt a tényt már kevesen ismerik, hogy a műanyagok mágnesként vonzzák magukhoz az emberre is ártalmas mérgező anyagokat – és ha ezek a mikroműanyaggal felszívódnak az általunk megevett állatok húsában, azt mi is meg fogjuk érezni. További veszélyt jelentenek a mikroműanyagoknál kisebb nanoműanyagok is, amik ugyancsak bekerülhetnek a szövetekbe. Bár Thompson megjegyezte, hogy a természetben még sehol sem sikerült nanoműanyag-részecskéket kimutatni – nincsenek hozzá megfelelő eszközeink –, a bomlás folyamatát elnézve joggal feltételezhetjük, hogy léteznek.
Hogy ennek milyen élettani hatásai lehetnek a szervezetre nézve, arról csak találgathatunk. A kérdés az, hogy érdemes-e addig várni? Már elég bizonyítékunk van rá, hogy a műanyag elképesztő környezetpusztítást okoz. Évente nyolcmillió tonnányi műanyag kerül a tengerbe; ha ez a trend nem változik, 2050-re több műanyag lesz az óceánban, mint hal. De ha ijesztő számokat akarunk látni, nem is kell addig várnunk: az óceánokban már most is 500-szor több műanyagrészecske van, mint ahány csillag a galaxisban. A tengeri műanyagszennyezést nem lehet letagadni, mint a klímaváltozást: aki nem vak, láthatja, hogy mekkora károkat okoz. Tenni is egyszerű ellene: szelektíven kell gyűjteni a műanyaghulladékot. Mert a műanyag hasznos, de megfelelő hulladékkezelés nélkül környezeti katasztrófát okozhat.
Sajnos van, ahol a szelektív hulladékgyűjtés nem megoldható. A legnagyobb műanyagszennyezők ugyanis azok a fejlődő országok, ahol a műanyag jóval gyorsabban terjedt el annál, minthogy kiépíthették volna a feldolgozásához szükséges infrastruktúrát. A műanyagszemét tetemes hányadát Kína, Indonézia, a Fülöp-szigetek, Vietnám és Srí Lanka állítják elő. Hiába dobják az európai polgárok a szelektív hulladékgyűjtőbe a műanyagot, amíg a fülöp-szigeteki Manilában hömpölygő Pasig folyó évente 72 ezer tonnányi műanyaghulladékot sodor magával az óceánba. Ebben a folyóban csak víz és műanyag van. Élőlények 1990 óta nincsenek. A következő oldalon további problémákkal ismerkedhetsz meg!
Forrás: Qubit.hu
